Egyéb gyakoribb fajták

Akhal Tekini

Az Akhal tekini egy  lófajta Közép-Ázsia legnemesebb és leghíresebb lófajtája az ahal-tekini (taka) hajdani lovashadak lóállományának zömét képezte. Ezekről a lovakról Kr.e. első évszázadból származó kínai krónikák említik meg, hogy Közép-Ázsiában csodálatos "vért verejtékező mennyei lovakat" tenyésztenek. Ez a megnevezés onnan ered, hogy a lovaknak nagyon vékony a bőrük és az erek átlátszanak rajta. Megerőltetés során az erek kidagadnak, meg is sérülhetnek és a vér összekeveredhet a valódi izzadsággal, így úgy tűnik, mintha vért izzadna a ló. A tradíció szerint hét takaróval kellett letakarni a bőrük érzékenysége miatt, és ezt a takarót csak este, vagy versenyek alkalmával vették le^] A kínaiak egész hadjáratokat indítottak sikertelenül a "mennyei" lovak megszerzéséért. Akhal-teke fajtának is hívják a Kopet-dag hegység és a Karakum sivatag közt elterülő Ahal-oázis környékén letelepedett türkménTEKE törzsről és tenyészhelyéről, az Ahal-oázisról. Nagy valószínűség szerint az orosz nyelv sajátosságai miatt terjedt el az Akhal megnevezés az orosz uralom alatt és terjedt el világszerte. Magyarországon inkább Ahal néven ismerik. Igazi türkmén fajta, egyenes leszármazottja az egykori türk lónak. Története közel 3000 éves múltra tekint vissza. Az ashabad-moszkvai 4300 kilométeres távlovaglás tette világhírűvé. Több olimpiai aranyérmes díjló is volt már a fajtában, mint Absent, Mual, Penteli. Szikár felépítésű, első osztályú mozgása van, egyenletes, sima, ruganyos és minden jármódban nyújtott. A zord ázsiai körülmények között kivételes teljesítőképessége alakult ki. Kifejezetten versenyzés számára alkalmas, hosszú élettartamú hátasló, akár 300 kilométert is képes megtenni 24 óra alatt.

Az akhal-tekini általában erős akaratú és élénk, karcsú testű ló. Jellemzői a kicsi fej, a hosszú, egyenes orrhát, a kifejező szem, a széles érzékeny orrlyuk és a hosszú fül. A mar magas, a far gyenge, a farok alacsonyan tűzött. A lábak hosszúak és izmosak. A sörény ritka, az üstök gyakran hiányzik. Tipikus nomád ló, nagy kitartásáról ismert. Néhány országban ma már versenylónak is használják. Marmagassága 145–157 cm között van, színére az aranysárga, a szürke, a legjellemzőbb, a pej kevésbé elterjedt.

Amerikai foltos ló

 Az Amerikai foltos ló, más néven a pinto vagy paint a quarter lovak jegyeit hordozza, ezért gyakran együtt említik őket. Tenyésztésük rendkívül nehéz, mivel ügyelni kell a kívánt színekre és mintákra, nemcsak a karakterre és testfelépítésre. A pettyezett lovakhoz tartozik még az Appaloosa.

Amikor Hernán Cortés 1519-ben Amerikába hajózott, a nagy utazásra 16 lovat vitt magával. A lovak közül az egyik mogyorószínű volt, fehér foltokkal a hasán. Ezek a foltokat örökítő gének a quarter lovakkal történt keresztezés után is fennmaradtak. Így létrejött egy új típus, ami a testfelépítést illetően quarter és musztáng génállományon alapul, de színeiben új lett. A fennsíki észak amerikai indián népek közül a népörszi, palúsz és kajúszi indiánok váltak híres lótenyésztőkké. A mai Egyesült Államok északnyugati részén élő nez perce indiánok, akik nagy jártasságra tettek szert a lótenyésztésben, a pöttyös lovat "paulouse"-nak hívták. A szó később változott appaloosára. Rebecca Tyler Lockhart ötlete volt 1961-ben, hogy külön kategóriába sorolják a pöttyös lovakat. Új szövetségre volt szükség, Rebecca 1962-ben regisztrálta az első ilyen lovat az újonnan létrehozott Amerikai Foltos Ló Tenyésztői Szövetségnél, melyet ezen lovak védelmére alapítottak. Ez a ló fekete színű volt, fehér tobiano színű foltokkal a neve Bandits pintó volt. A fajta azóta az egész világon elterjedt és közkedveltté vált színes, változatos fedőszőre miatt. A fajtaszövetségnek több mint fél millió regisztrált egyede van már, és minden lovat bejegyeznek, amelyre kérelem érkezik. Neve azóta változott Amerikai Paint Ló Egyesület névre.

A texasi Fort Worthben 1965-ben alapított Amerikai Paint Horse Szövetség (APHA) a foltos lovakból - tisztán tenyésztési céllal - egy új lófaját hozott létre. A paint horse-nak keresztelt fajta egyedeit az APHA bejegyzi. Napjainkban kb. 400 ezer bejegyzett példányt tartanak nyilván.

A paint horse és a pinto közötti különbséget tehát nem a szőrzetben vagy a mintázatban kell keresnünk, hanem a vérvonalakban. A paint lovaknak kettős bejegyzést is engedélyeznek mint pinto lovak. A quarter horse-szal is közeli rokonságban áll: a paint gyakorlatilag nem más, mint egy foltos quarter ló, amelyiknek több fehér jegye van, mint amit az AQHA tenyésztési szabályzata a quarter horse-ok számára megenged. Ha valaki quarter lovon szeretne lovagolni, s kedveli a foltos lovakat, egyszerűen paintet választ. Érdemes megjegyezni, hogy nem minden paint horse foltos, ugyanis a szabályzatoknak megfelelően paint horse-ként regisztrálják azokat a nem foltos egyedeket is, melyeknek szülei fajtatiszta (akár foltos akár nem) paint horse-ok. Mind az AQHA mind az APHA elfogadja a paintnek a quarter lóval történő párosítását.

Angol telivér

 Az angol telivér (angolul thoroughbred) a világ talán legelterjedtebb lófajtája, leginkább versenylóként ismert. Melegvérű fajta, gyorsaságáról és temperamentumáról ismert. Az angol méneskönyv regisztrációjában 18 600 kanca szerepel, a különböző nemzetek méneskönyveiben összességében megközelíti az egymilliót. A hazai állomány hozzávetőlegesen 800 kancát számlál, és 400 ló áll galopptréningben, vagyis versenyez.

I. Jakab (1603-1635) uralkodása alatt Angliában virágzásnak indult a lóversenyzés. Az ősi kelta ló, a galloway legjobb kancáit keleti ménekkel, arab, török és berber import lovakkal keresztezték, hogy egy tetszetős és gyors versenylovat kapjanak. Ez a ló képezte a fajta kiinduló állományát. A 16–17. században leginkább arab lovak befolyásolták a fajtát, ezidőtájt körülbelül 160 mén érkezett Arábiából, Törökországból és Berberisztánból. A keleti mének közül három, a törököktől zsákmányolt és 1687-ben Angliába került Berley Turk, az 1706-ban Arábiában vásárolt Darley Arabian és Godolphin Arabian mások szerintGodolphin Barb vérvonalára vezethető vissza apai ágon valamennyi telivér.

A lóversenyek terjedésével szinte az egyetlen szelekciós tényező a gyorsaság lett. Az angol telivér törzskönyvezésének szabályai igen szigorúak. James Weatherby 1791-ban állította össze az első méneskönyvet, a General Stud Book-ot, melynek első kötete 1793-ban jelent meg. Ezután a méneskönyvet lezárták és csak az a ló minősülhet angol telivérnek, aki a méneskönyvben szereplő 237 kanca és 169 mén valamelyikének a leszármazottja. Az angol telivért nemesítőként alkalmazzák számos más fajta kialakulásánál, mert nemességet, keménységet, teljesítményt, gyorsaságot ad a fajtáknak. Mindazonáltal túlzott használata, vagy nem megfelelően kiválasztott egyedek használata idegrendszeri problémákat okozhat, melyek végső soron a használhatóság rovására mennek.

 A fajta magyarországi tenyésztésének megalapítása Széchenyi István és Wesselényi Miklós nevéhez fűződik. Széchenyi1816-ban 21 telivért vásárolt Angliában. 1822-ben tovább bővült az állomány, amikor Wesselényi Miklós útján újabb 19 ló és 2 csikó került a ménesbe. 1824-ben megalapították a Pályafuttatási Társulatot és 1827-ben sor került az első versenynapra. Az első magyar méneskönyvet 1832-ben adták ki. A magyar telivértenyésztést az 1874-ben született Kincsem tette világhírűvé, akinek világrekordját azóta senki sem döntötte meg. 54 versenyen 54 győzelmet ért el.

1946-ban az 1943-44-es, 745 egyedszámú kancaállomány alig egy századával indulhatott újra a tenyésztés. A kancák nagy része eltűnt, a Magyar Méneskönyv X. Kötete szerint, több mint 2000 telivér veszett el. Sok telivér került szovjet és cseh ménesekbe. Ezért a tenyésztés fenntartására két évtized alatt francia, angol, ír, nyugat- és kelet-német, olasz, osztrák, szovjet, cseh importból származó kancákat soroltak be a magyar ménesekbe.

Testalkata atlétikus, feje száraz, nyaka hosszú. Izmos kiemelkedő marral rendelkezik, melynek magassága bottal 150–170 cm, szárkörmérete 18–22 cm. Háta középhosszú, ágyéka feszes. Hosszú jó izmolt fara gyakran egyenes, mély dongás mellkasa van. Végtagjai szikárak, lábállása elöl gyakran franciás, hátul a nyitott csánkok jellemzőek rá. Mozgása lapos, a vágta a legjobb számára, ebben a jármódban a világ leggyorsabb lova. Színe bármilyen lehet, a tarkát kivéve. Legjellemzőbb a pej, de gyakran sárga, fekete vagy szürke színű.

Appaloosa

 Az Appaloosa egy félvér ló, nevét a Palouse folyó nevéről kapta. Olaszországból spanyol közvetítéssel került Amerikába. Tulajdonságai közül a legjellemzőbb és a tenyésztés szempontjából a legfontosabb különleges színe.

A spanyol hódítók lovait a XVIII. század közepén az amerikai Nez Percé indiánok elhurcolták és faluikban tenyésztették tovább. Napjainkban az Appaloosa tenyésztését a cree indiánok végzik az Egyesült Államok és Kanada nyugati részén. Albertában a fajtának nagy hagyományai vannak.

Mivel félvér és kiterjedten keresztezik a quarter lóval, ezért tulajdonságai vegyesek, tág határok között mozognak. A legjobb lovakat az arányos testfelépítés és a hibátlan lábszerkezet jellemzi. Marmagassága bottal mérve 147–157 cm között mozog, övmérete 180–195 cm, szárkörmérete 19,5 és 21,5 cm közt változik. Súlya 450–530 kg körül van. Tipikus ismertetőjele a szemein fehér ínhártya van, (fehér szín a szemben, mint az embereknél), rózsaszín bőrpigmentáció az orrlyukak és a lágyrészek körül valamint, függőlegesen csíkozott paták.

A legfontosabb tulajdonsága a színe: öt elismert szőrszínt tartanak nyilván a fajtánál.

-  Párductarka: ebben az esetben a túlnyomóan fehér szőrszínű ló egész testén sötét, ovális kisebb kiterjedésű színes foltok vannak. Fekete, pej      vagy sárga színű párductarkák léteznek.

-  Hófedte tarka: az egész testet beborítják a foltok, főképpen a far körül (sabraktarka).

-  Deres: Sötét alapszín, nagyobb fehér foltok, vagy pettyes takaró.

-  Márványtarka:nagyobb színes foltok a jellemzőek, amelyek tűzötté válhatnak, az egész testen elszórva.

-  Agáttarka: fehér és színes szőrök keverednek a testen.

Arab telivér

Az Arab telivér egyike a legrégebben tenyésztett és legfontosabb lófajtáknak, alapítója a világ lófajtáinak. Az angol telivér kialakulásában kiemelkedő szerepet játszott. Az Arab-félsziget a hazája, már időszámításunk előtt 2500 évvel létezett ez a fajta. 1967-ben megalakították az Arab Lovakat Tenyésztők Nemzetközi Szövetségét (WAHO-World Arabian Horse Organisation), amely szövetség alapos vizsgálatot rendelt el az arab telivért tenyésztő országok törzskönyveiben. Az a ló és ivadékai számítanak arab telivérnek, amelyek szerepelnek bármely, a WAHO által elfogadottnak nyilvánított arab telivér törzskönyvben vagy nyilvántartásban.

Sportpóni

A sportpóni sem földrajzi területhez, sem nemzethez, sem hosszú tradícióhoz nem kötődik. Megjelenése törvényszerű mindazokon a helyeken, országokban, ahol a gyermek lovassportnak kultusza van. Összbenyomásában kisformájú hátasfélvér (de nem megcsökött félvér ló), ami magában hordozza a pónik jellemző tulajdonságait, mert legalább 25% póni-génhányadának kell lennie. Mozgásmechanizmusában, temperamentumában közelebb áll a sportfélvérhez, mint a pónihoz. Sportpóninak kiemelkedően egyensúlyban mozgó lovat kívánunk, kellő erővel és kitartással. Mozgása korrekt, elasztikus, mindhárom jármódban térölelő. A sportpóni legfontosabb értékmérő tulajdonságai a lovagolhatósági kritériumokkal határozhatók meg. 
Nem lehet magasabb 147 cm bottal mért marmagasságnál, és nincs értelme 122 cm-nél alacsonyabb marmagasságnak. Kívánatos mérete 138-147 cm közé esik. 
Tenyésztése minden színben megengedett. 

Fríz

Ez a szeretetre méltó, pompás fekete ló nagyrészt szokatlan, büszke fejtartásának köszönheti a szépségét. A fríz lovak nagyon drágák, de hódolóik mindenre készek, hogy sajátjuknak tudhassanak egyet.

A fríz lovat szárazföldön és tengeren egyaránt szállították az északi-tengeri kikötőkből sok más vidékre. Rokonsága a dales pónival és fell pónival azonnal szembetűnik. A tőle származó angol lovon keresztül hatott az angol „nagy lóra” (great horse) és a mai shire-ra, de felhasználták új fajták tenyésztésénél is, főleg Németországban és Norvégiában: az oldenburgi, a württembergi és a døle lovaknál.

A fríz, spanyol őseiből adódóan sok mindenben hasonlít a lipicaira: mindkét fajta erős farral, természetes feligazítottsággal és magas, akciós mozgással rendelkezik. A frízek a lipicaihoz hasonlóan megtaníthatók nagydíj szintű díjlovas feladatokra, és képesek teljesíteni a föld feletti iskola nehéz gyakorlatait is. A fríz emellett jó minőségű ügetéssel is rendelkezik, amely keresetté teszi a fogathajtásban is. Hámoslóként elsősorban bemutatókon szerepel, a hagyományos holland fogatban (Sjees). Mesébe illő külleme és intelligenciája miatt cirkuszi lóként sem ritka. Karaktere és emberhez való ragaszkodása hobbicélokra is ideálissá teszi

Érdekességek 

A 20. század elejéig a frízek fele pej volt, ma viszont kizárólag fekete frízeket tenyésztenek tovább. Ezek általában jegytelenek: a fehér csillag a homlokon az egyetlen jegy, ami engedélyezett. A fajta egyedei ragaszkodnak az emberhez, mégis rosszul viselik a büntetést: nem ritka, hogy hónapokig nem nyerik vissza a bizalmukat, ha bántják őket. Egygazdás ló. A gazdáját mindenen keresztülsegíti, vigyáz rá, nagyon ragaszkodik hozzá. Ha jól bánnak vele nagyon hálás, gazdája hangját bármikor felismeri hangos nyerítéssel, üget, illetve vágtázik hívójához.

Holsteini ló

A holsteini ló Észak-Németország Schleswig-Holstein tartományából származó fajta, de Németország más szövetségi államában is tenyésztik.

Európa csaknem valamennyi országában a lovassportokban egyeduralkodó és nemesítő.

A legrégebbi melegvérű fajták közé sorolják, eredetét egyesek a 13. század köré teszik, de valójában a 17.-19. században terjedt el szélesebb körben. 1735-ben 13 holsteini ménnel kezdődött a cellei ménösszpontosító állomás működése. Ebben az időben a holsteini lótenyésztés volt a legnagyobb melegvérű tenyészkörzet Európában. A 19. században az európai lótenyésztésben nagy változások történtek, előtérbe került az angol telivér az addigi fajtákkal szemben. A nehézlovassági lófajtákkal szemben megnőtt a könnyed, kitartó, mozgékonyabb fajták iránti igény. A közlekedési hálózat általános fejlődése a személyforgalom megnövekedésével, a lóvontatású járművek elterjedésével járt. A postakocsilovak óriási követelményeknek voltak kitéve, mint a feltűnő ügetőmozgás, acélkemény pata és az óriási tüdőkapacitás. Ezek az óriási követelmények új típusú lovakat kívántak, így indult meg az angol telivér, acleveland bay és az abból származó yorkshire coach lovak importja. Az új tenyésztési célnak megfelelő lovat angol telivérek és anglo-normann lovak felhasználásával állítják elő. A fajta előállításánál rendkívül fontos volt a holstein-i kanca családok módszeres kialakítása. A kancacsaládokhoz minden egyes csődör és nemzetközi sportló egy bizonyos kiválasztási szisztéma alapján kerülhet csak. Ehhez a kiválasztáshoz minden kül- és belföldi információt felhasználtak. A holsteini kancavonalat 4-től 8900-ig terjedő számokkal jelölik és ezek tartalmazzék a tenyészméneket is. Kiváló irodalom ennek tanulmányozásához Claus Schribbe Holsteiner kanca törzsek (Holsteiner Stutenstaemme), című könyve, ami ezt a folyamatot írja le aprólékos részletességgel.

Ma a holsteini lovak tenyésztőinek egyesülete Elmshornban található. Az ugrótechnika növelése céljából a tenyésztéshez francia lovakat is felhasználtak. A leghíresebb vérvonal alapító Cor de la Bruyére, akit a holsteini tenyészet legfontosabb átörökítőjeként tartanak számon. A német ugrólótenyésztésben vezető szerepe van a fajtának, évente mintegy 3400 csikó születik a ménesben.

Holsteini almásderes ló

Külleme sosem volt egységes, korszakonként némileg változott és a ménvonalak is jelentősen befolyásolták a megjelenési formáit. Testalkatára jellemző a félvér jellegű erős arányos test, nem túl kicsi, inkább nagy fej, hosszú jól illesztett nyak, laza tarkó. Háta közepesen hosszú, szabályos lábszerkezet, rövid szárak jellemzik. Mozgása laza, feltűnően térölelő, könnyen lovagolható. Alapjármódja jó minőségű, intelligens, könnyen kezelhető, általában kitűnő ugróképességű fajta.

Marmagassága bottal mérve 165–170 cm között van, övmérete 185–190 cm, szárkörmérete 21-22,5 cm. A főtörzskönyvbe csak a 160 cm magasság feletti kancák és a 162 cm magasság feletti fiatal mének kerülhetnek bele. Színe pej, sötétpej, elég sok jeggyel, a tarka fajtából kizáró oknak számít. A sárga szín nagyon ritka, a Németországban jegyzett holsteini mének között.

Szívós, erős, ruganyos mozgása és térölelő léptei miatt díjugratásra akadályugrásra használható kitűnő sportló. Hátaslóként és fogatban is jól hasznosítható. A fajta díjlovagló és összetett versenyeken is bizonyított, ezért Európa szerte elterjedt sportlóvá vált.

Musztáng

 A musztáng egy kistestű, erős testfelépítésű lófajta, amelyet az Észak-Amerikába behozott spanyol lovak elvadult utódjának tekinthetünk. Az óriási területeken önállóan szaporodó egyedekről nem lehet konkrét fajtaleírást adni. Vannak állományok, amelyekre erősebben hatottak az angol telivér, a quarter lovak, de kevés vérvonal alakult ki a változékonyság következtében.

Az Amerikában őshonos lovak kihalása után több tízezer évig nem volt ló földrészen. Először a spanyol Cortez 1519-es mexikói partraszállásakor találkozhattak az őslakosok lovakkal. 1541-ben a spanyol Coronado-expedíció is lovakkal érkezett és sokáig úgy gondolták, hogy a musztángok az ő elcsatangolt lovainak leszármazottai. Valószínűleg a legelső musztángok az 1500-as években Mexikóba hozott spanyol lovaktól származtak, amelyeket a telepesek tartottak. Csere és lólopások útján kerültek indián kézre. Ezen lovak közül némelyek elszabadultak és elvadultak és így gyorsan elterjedtté váltak Északnyugat-Amerikában. Az 1800-as évek közepétől a fehér telepesek elkóborolt vagy nagy számban kinn tartott lovai frissítették a génállományt. Sok farmer télen kiterelte az állatokat, majd azután ismét befogta őket vagy más musztángokat, amikor a tavasz beköszöntével ismét szükség volt rájuk. Néhány farmer úgy növelte a helyi ménest, hogy lelőtte a domináns csődört és importált csődörrel helyettesítette azt. Ezek a változtatások különösen a száraz területeken voltak hasznosak, ahol a ménesek a száraz évszakban elkülönültek és beltenyészet alakulhatott ki. 1900-ra már körülbelül egy millió vad musztáng élt Észak-Amerikában. A musztángok jó erőforrásnak bizonyultak, mivel befoghatták és használhatták vagy eladhatták őket (különösen katonai célokra), illetve táplálkozási célokból vágták le a lovakat, később inkább állateledelnek. Kártevőknek tekintették őket, mivel elették a marhák elől a takarmányt. 1900-tól a musztáng populáció drasztikusan lecsökkent. Napjainkban, a vadon élő musztáng populáció nagysága 40.000 és 100.000 közé tehető, melynek körülbelül fele Nevadában él. Pár száz vad musztáng él még Albertában és Brit Columbiában.

Megmentőik

A musztángokat nem minden ember tekintette kártevőnek. Frank Hopkins lova Hidalgo is egy musztáng volt, aki 1890-ben megnyerte az Arab-sivatagon át vezető távlovaglóversenyt. Frank T. Hopkins, aki eredetileg cowboy volt a 19. század egyik legnagyobb lóversenyzőjének számított, róla és híres lováról, 2004-ben filmet is készítettek Viggo Mortensen főszereplésével.

Monty Roberts napjaink egyik talán legismertebb lószakértője, aki, miután látta, hogy apja és a többi cowboy hogyan töri be a vadlovakat, kitalált egy új módszert, az úgynevezett csatlakozást, amellyel megkíméli az állatot az ütésektől, kínzástól és megfélemlítéstől. Több könyvet írt, melyekben a vadlovak megszelídítésével, illetve a házilovak szelíd betörésével foglalkozik. Az ő személye ihlette a Suttogó című filmet.

Napjainkban

Ma, az Amerikai Egyesült Államok tulajdonában levő állami földeken élő musztángok védelem alatt állnak. Lelőni és megmérgezni őket törvénybe ütköző cselekedetnek számít, és súlyos büntetést von maga után. Azonban, a távoli területeken a farmerek még mindig rendületlenül folytatják ezeket a tevékenységeket.

Az egyes egyedek külleme között nagy eltérések lehetnek a különböző genetikai hatások miatt. Általában a teste erős, zömök, ellenálló, dús sörénye és farokszőrzete van.

Fő hasznosítása hátaslóként történik. A Területgazdálkodási Hivatal ellenőrzi a musztángpopulációt egy befogó program segítségével, felügyelik a húsmarhákkal folytatott versengést az élelemért. A legtöbb befogott lovat adoptálásra ajánlják fel. Azonban 2005 januárjában a Kongresszus módosította ezt a programot, miszerint a "10 éven felüli" vagy "a legalább háromszor sikertelenül adoptált" befogott lovak eladhatók mészárszékre. Az innen származó lóhúst Európába és Japánba szállítják, ahol magas áron adható el és csemegének számít.

Shire

A középkori angol csatalovak leszármazottja, a világ egyik legnagyobb lófajtája.

Angliában 1154-től II. Henrik uralkodása és Erzsébet uralkodása (1558) között nagy hangsúlyt fektettek a lóállomány létszámának és a lovak méretének a növelésére. A páncélos lovagok nagy teherbírású lovakat igényeltek.1535-ben és 1541-ben törvényekkel tiltották a 152 cm-nél alacsonyabb lovak továbbtenyésztését, illetve a lovak exportját.Története

A lovagkor letűnése után új szerepben tűnt fel a ló, ekkor a kereskedőknek volt szükségük hatalmas mennyiségű erős, nagy munkabírású lóra.

Lincolnshire and Cambridgeshire területén kötötték az első üzleteket a fajtával, majd innen lassan elterjedt az egész országban.

A fajtaszövetség 1878-ban alakult meg. Kezdetben Angol kocsilónak nevezték a fajtát, 1884-ben változtatták a nevét Shire-re.

A második világháború után drámai csökkenésen ment keresztül az állomány - a fénykor több milliós egyedszámával szemben az 1960-as évek elején már mindössze pár ezer darabot számlált.

Mivel a fajta jól használható fogatban, jól idomítható és tereplovaglásra is alkalmas, újra kezd elterjedni, most a szabadidőlovasok körében.

Marmagassága bottal legalább 173 cm, a legmagasabb hivatalosan lemért példány 219 cm volt. Az átlagos magassága 178 cm. Tömege: 900-1100 kg. Övmérete csődöröknél 183-244 cm, kancáknál 168-183 cm. Színe barna, pej, fekete vagy szürke lehet. Nagy fehér foltok nem lehetnek rajta, ha mégis foltos akkor gesztenyebarna, vagy aranyderes.

Méretén kívül különös ismertetőjele, hogy mind a négy lába csánktól lefelé szárban kesely, olykor harisnyás, esetleg teljesen fehér.

Jól használható fogatban, jól idomítható és tereplovaglásra is alkalmas, valamint hobbiló.

Shetlandi póni

A shetlandi póni vagy Shetland-póni Európa egyik legősibb lófajtája.

A shetlandi pónik szülőföldje a Shetland-szigetek. Ez 117, hegyvidékkel tarkított szigetcsoportot foglal magában, amelynek területe 1430 négyzetkilométer. Az Északi-tenger, továbbá az Atlanti-óceán határán fekszik, a 60-61.-ik szélességi foknál. Skóciától 200 kilométerre északra, Izlandtól 800 kilométerre délre,Norvégiától 300 kilométerre nyugatra terül el, igen zord klímájú.

A Shetland-szigetek több mint 90%-a extenzíven hasznosított és mindössze 3,5%-a szántóföldi növénytermesztésre alkalmas területe. Hepehupás felszínének nagy részét is satnya vegetáció borítja.

Feltételezik, hogy a szigetekre az ember közvetítésével kerültek be a lovak és nagyon valószínű, hogy a shetlandi pónik az Észak-Skóciában élő törpenövésű póniktól származnak. Az biztosnak vehető, hogy a normannok előtti időben a szigeteken a lovak már előfordultak.

Kezdetben a póniknak a szigetvilágon túl nem volt jelentősége, pedig egy egyedülálló pónifajta kialakulásához vezetett. Az 1800-as évek elejéig a vadlovak módjára szaporodtak, majd ezt követően indult meg a tervszerű tenyésztésük. Ma már a sziget lakói alkalmazzák földjeiken teherhordó és igavonó állatként, valamint újabban ügetőversenyeken is szerepeltetik.

A 19. században a Shetland pónit csillevonóként alkalmazták a szénbányákban. Az e célra kitenyésztett pónik feje nagy, meglehetősen csúf formájú volt. Mivel a bányákban ma már nincs rájuk szükség, ez a formai jellegzetesség a tenyésztés során egyre inkább visszafejlődött.

Az első „Shetland Pony Stud Book Society” 1831-ben jelent meg. Tenyésztő szervezete a The Shetland Pony Stud Book Society (Shetland House, Scotland 22 York Place, Perth PHZ8EH). Nálunk a Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete a fajta fenntartója. Szinte minden országban van elismert tenyésztő szervezete.

Összbenyomás alapján a shetland póninak két típusát különítjük el. Az eredeti típus a Marquis of Londondery által 1870-1873 között alapított ménesből származó pónik képezik számos fajtatiszta tenyészet alapját a világon. Ez a shetland póni változat jellegét figyelembe véve a hidegvérű lóhoz áll közel. Testfelépítésében kifejezetten digesztívusz anyagcsere típusú. A shetlandi póni típusát először a természeti körülmények formálták. A szigeteken a Golf-áram teremtette óceáni klíma van, viszont a talaj köves és a növényzet nagyon szegényes.

Mély és széles törzs, igen öblös mellkasméret, nagyon terjedelmes far, jól záródó testfelépítés jellemző rá.

A másik típus minden jellegében könnyebb, kisebb szárkörméretet mutató, úgynevezett sport típusú shetland póni.

A shetland póninak kicsi, jól formázott, arányos feje van, amelyik a születést követően kifejezetten csukafejet mutat. Idős állaton sem lehet burkolt. Homloka széles, a fején apró füleket hord. Szemei nagyok, barátságosak, okosságot és élénk temperamentumot árulnak el.

Nyaka középhosszú, középmagasan, vagy alacsonyan illesztett. Marja a rárakodó izom- és kötőszövettől alacsonynak látszik. Háta, ágyéka rövid, ennek megfelelően nagyon erős. Fara jól izmolt, nagy terjedelmű, teljesítmény centrikusságát mutatja a fajtának.

A pónik alapját a lábak képezik. A szabályos állású mellső lábak, az izmos felkar széles lábtő, száraz rövid szár a shetland póninál is természetesen megkívánható küllemi tulajdonságok. A hátsó lábakra a szabályosságon túl jellemző az izmos konc, a széles jól képzett csánk, száraz, tiszta hátulsó szár.

A shetland póni ismertető jegyei, közé tartózik a rendkívül dús sörény-, üstök- és farokszőrzet. A fedőszőrök nyáron aprók és simák, télen sűrűn tömöttek és igencsak hosszúak. (Shetland néven Amerikában is tenyésztenek egy pónifajtát, amelyre a küllemi leírások érvénytelenek).

Méretei 

Méretei szerint ismételten két típusát különböztetjük meg a shetland póninak. Az Amerikai Shetlan-póni („B” csoport) és az Angol Shetland-póni („A” csoport).

Az „A” csoport jellemző méretei 

·         Bottal mért mar magassága:87-107 centiméter

·         Szalaggal mért marmagassága:92-112 centiméter

·         Övméret: 35-155 centiméter

·         Szárkörméret:14-15 centiméter

A „B” csoport jellemző méretei 

·         Bottal mért marmagassága:86 centiméter alatt

·         Övméret:110-130 centiméter

·         Szárkörméret:10-13 centiméter

Színe 

A shetlandi póni minden színben megengedett. A leggyakoribb ősi szín a fekete, lehetőleg jegytelen formában, de sok a szürke, a pej, a sötétpej. Tenyésztik fakó színben, sárgában, tarkában, de megtalálható párductarkában is.

Ez utóbbi nem eredeti színe a shetlandnak. Ezt külön törzskönyvben tartják nyilván.

Értékmérő tulajdonságai, használhatósága

A shetland pónik biztos járású hegyi lovak. A meredek hegyoldalakon, szakadékokon biztonságosan lépkednek, bátran keresztül hozzák ezeken terheiket. Miután a Shetland szigeteken kevés a jól kiépített úthálózat a fajta egyedeit főként hátas és málhahordó állatként hasznosították. Málhaként testsúlyának akár 50%-át is (100 kilogrammot) képes elhordani.

A 19. század második felétől nagy számban kerültek Anglia bányáiba, ahol alacsony marmagasságukra tekintettel szívesen alkalmazták bányalovaknak. Egyes becslések szerint a tárnákban évente 5000 kilométert utat tettek meg. Fáradhatatlan fogatló, testsúlyához viszonyítva feltűnő vonóerejű.

Piciny gyermekek ideális pónilova. Mérete, jóindulatú természete folytán a gyermek játszótársa, aki megtanulja mellette a lóval való bánást, a lóra ülést. A gyermek ülésbiztonságot szerez a shetland póni hátán, képessé válhat egy későbbi, felnőttebb lovas passzióra. A shetland póni a legmegfelelőbb első ló, de 8-9 éves gyermekeknek már nem való, mert túl nagy ennek a piciny lónak a hátán, másrészt apró léptei miatt nem ad lovaglási élményt. Az idősebb mének könnyen eldurvulnak. Hosszú élettartalmú, ami 30-35 évre tehető. Köszönheti ezt kitűnő konstitúciójának, ezen belül bámulatos egészségének, betegségekkel szembeni ellenálló képességének, gyors regenerálódó képességének, tartással és takarmányozással szembeni mérsékelt igényének.

A shetland póninál időnként tapasztalt használatbeli problémák soha sem genetikai eredetű, hanem a munkáltatás és a takarmányozás ellentmondásainak következménye.

Elterjedtsége, állománynagysága

A 20. század a shetland póni világméretű elterjedtségét eredményezte. Állománya sok tízezerre tehető. Anglián kívül jelentős shetland póni tenyésztő ország Hollandia, Németország, Ausztria. Magyarországon is népszerű fajta. A nyilvántartott állománya töredéke az országban megtalálható shetland póniknak.

Haflingi kisló

A haflingi kisló (olaszul: Avelignese, németül: Haflinger) egy osztrák eredetű hidegvérű lófajta. Szőke szépségnek is becézik, nevét egy kis hegyi falunak,Haflingnek köszönheti. A hegyvidékek biztos járású lova, amelyet a helybeli parasztok málhás- és kocsilóként használtak. A világ minden táján 17 országban megtalálható, négy földrészen 22 tenyésztőszervezet mintegy 250 000 lovat regisztrál.

A haflingi ló Dél-Tirol alpesi farmjairól származik. A területen őshonos, kis termetű lovak képezték a fajta alapját. Ezek a lovak hegyi málhás lovakként végezték mindennapi munkájukat Tirolban. A fajta kialakulásában a törököktől zsákmányoltarab lovak is részt vettek.

Versenyszerű sportágakra kevésbé alkalmas, mint a szabadidősportokra. Univerzális ló, amely fogatban és nyereg alá egyaránt jól használható. Könnyen kezelhető, nem különösebben lovasigényes, alapvetően barátságos természetű. Könnyen kondícióban tartható, nem különösebben igényes. Hegyvidéki terepen nagyszerűen használható, jó kirándulóló. Figyelmes, együttműködő, így lovasiskolák is szívesen használják. Megnyerő külleme is elősegíti népszerűségét.

Tenyésztése 

A fajta tudatos tenyésztése az 1880-as évek utolsó negyedében indult el Dél-Tirolban. Az első szakaszban néhány mén határozta meg a fajta kialakulását. Az1870-ben született 249 Folie, fiai Folie és Hafling és az 1868-as születésű 133 El Bedavi XII. arab félvér ló is, amely működött Bábolnán is fedezőménként. Innen számítjuk a fajtatiszta tenyésztést. 1897-1904 között a fajta fejlődésének második korszakában alakulnak meg az első tenyésztőtársaságok Huyn gróf közreműködésével. Kidolgozzák a tenyésztési szabályokat és ezáltal a tenyésztést konszolidálttá tették. Az első Haflingi Lótenyésztő Társaság 1904-benMöltenben alakult meg. Az 1912-1923 közötti harmadik szakasz meghatározó erejű a fajta fejlődésére és későbbi elterjedtségére.

1919-ben a Saint Germain-i békeszerződéssel ketté vált Észak- és Dél-Tirol. Észak-Tirol továbbra is osztrák terület maradt, Dél-Tirol pedig Olaszországhoz került. A haflingi állomány nagyobb része osztrák területen működött. A szigorú tenyésztési fegyelem és gondos szelekció gyors tenyésztési előrehaladást eredményezett. 1920-ban megindult az első tenyésztőtársaság szervezése és 1921-ben meg is alakították Zamsban. Ekkor szervezték meg az első tenyészszemlét és kiállítást.

A tenyésztés negyedik szakasza 1924-1947 közötti időszakra esik. Dr. Karl Thurner 1926-ban megjelentette az első haflingi kancatörzskönyvet, amelyet aztán1938-ban kiegészített a mének genealógiai vonalával. Hét vonalalapító mént tartanak számon: Bolzano (1915), Nibbio (1920), Willi (1921), Stelvio (1923), Anselmo(1926), Massimo (1927), Student (1927).

1947 és 1961 között az ötödik fejlődési szakaszban felfejlesztették a minőségi kancacsaládokat, következetes fajtatiszta tenyésztést valósítottak meg, és bekapcsolódtak a nemzetközi tenyésztésbe. 1976-ban megalakult a Haflingi Lovat Tenyésztők Világszövetsége, melynek egyik legjelentősebb tiroli tenyésztő szervezete a Haflingi Lovat Tenyésztők Szövetsége Ebbsben. Magyarországon a Póni és Kislótenyésztők Országos Egyesülete, mely a Világszövetségnek is tagja, a haflingi fajta fenntartója.

A fajta népszerűségét bizonyítandó, Ebbsben minden év júliusában nagyszabású lószemléket és árveréseket tartanak, ahol hatalmas összegekért találnak új gazdára a kitűnő egyedek.